Kik az őseink?-Családfakutatási szolgáltatás

Hogyan jutottam el egy régi szekrényajtótól egy vasúti váltókezelő haláláig? Hát így!:

Az egyik népszerű bútorfestős csoportban tettek közzé egy nagyon érdekes fotót. Szombathelyről származó régi ruhásszekrény felújítása közben, a szekrényajtó belső felén egy kézzel írt családfára bukkant a szekrény kedves, új tulajdonosa. Pláski Lajos és családja születési és halotti bejegyzései voltak feljegyezve.

Természetesen, mint lelkes családfakutatónak,  felkeltette a kíváncsiságomat, hogy utána nézzek, ki volt ez a Pláski család, olyan ritka ez a név!

Hamarosan el is csíptem egy szálat! Pláski Lajos szülei Vas megyéből, Dömötöri településről származtak. Ott születtek és ott is volt az esküvőjük 1890-ben. Ekkor az édesapa még, mint napszámos szerepelt az anyakönyvben. Sorra születtek a gyermekeik. 1894-re az édesapát már, mint vasúti őrt jegyzik. Érdekes, hogy a gyerekek születési helyével nyomon tudjuk követni a család lakhelyét, mintha vasútállomásról- vasútállomásra mentek volna. Gondolom, mikor épp hová helyezték a családfőt.

Dömötöri, Balatoncsehi, Lajos nevű fiuk 1899-ben Fonyódon született például. Ő vitte tovább a vasutas szakmát a családban. Feltételezhetően már vasutasnak is tanult.

1928-ban házasodott meg. A szekrény, stílusából következtetve, a 20-as években készülhetett. Hálószobaszekrény, kettő is van belőle. Egy hálószobabútor garnitúra részei. Talán nászajándékba kapta az ifjú pár? Vagy friss házasként maguk vették? Ki tudja?

Három gyermek születését jegyezték fel az ajtólapra. Közben egy névváltoztatásra is sor került a harmincas években.  Szomorúan láttam, hogy a legkisebb gyermek születése után fél évvel az édesapa igen fiatalon, 41 éves korában meghalt. Utánanézem és megtaláltam, hogy akkor épp Mezőlakon élt a család.

Mezőlaki állomás Forrás: vasutallomasok.hu

A korabeli újság írt is a halálesetről: „Halál a sínek mellett 

A szomszédos Mezőlak község vasúti állomásán tragikus körülmények között meghalt Pados Lajos mezőlaki vasutas.  Szolgálatteljesítés közben érte utol a halál a népszerű vasutast, aki a sínek mellett egy tehervonat szétkapcsolásánál akart közreműködni, de hirtelen rosszullét fogta el, összeesett és meghalt. Szívszélhűdés volt a halál oka. Nagy részvét mellett temették el.” -Forrás: Pápa és vidéke, 1941. november 23.

A tragikus haláleset után a család talán Szombathelyre költözött, a fiatal özvegy szülőhelyére. A szekrény hátlapján lévő Magyar Királyi Államvasutak címkéje erre utal, a szekrényeket vasúton szállították Mezőlakról Szombathelyre.

Hogy a rákövetkező 80 évben hol voltak, kinek az az otthonát szépítették, nem tudni.

Az viszont bizonyos, hogy a  szekrény új köntösben, új gazdájánál Sobor községben kezdi hamarosan második virágkorát. Természetesen a családfát az ajtón tisztelettel, örökül meghagyva az utókornak. 

UPDATE! FRISS HÍR! 

A cikk megírása óta jelentkezett egy Pláski rokon Sopronból!!! Idézem: 

” Pláski Lajos a dédmamám, Pláski Anna testvére volt! Küldök egy fotót róla és a férjéről! Ők Vasváron telepedtek le, dédpapa is vasutas volt!! Sőt, az ő fiúk, a nagymamám testvére is!

Nektek is van érdekes helyre lejegyzett családfátok? Általában a családi Bibliába szokták beírni a családi eseményeket, szekrényajtón én mindenesetre még nem láttam! Várom a kommenteket!

Ha pedig Te is szeretnéd ha kikutatnám a családfád, keress bizalommal! 

A kiemelt kép forrása Pixabay 

Az 50-es években közel sem volt egyszerű afro-amerikai énekesként karriert építeni Hollywoodban. Ki tudja, Ella Fitzgeraldnak sikerült volna -e kitörni a kis éjszakai jazz klubok világából és bekerülni az elismert sztárok közé, ha nem segít neki jó barátnője, Marilyn Monroe. 

Marilyn szenvedélyes jazz rajongó volt.  Gyakran látogatott éjszakai klubokba, ahol szembesült azzal, hogy az afro-amerikai zenészek nem játszhattak fehérek által látogatott helyszíneken.  Ebben a légkörben Ella Fitzgerald énekesnő is, mint akkoriban sok más afro-amerikai zenész jelentős hátrányokkal küzdött. Menedzsere,  Norman Granz a polgári jogok hatalmas támogatója volt, és ragaszkodott ahhoz, hogy minden zenészét a szállodákban és a helyszíneken egyenlő bánásmódban részesítsék, fajtól függetlenül. Erőfeszítései ellenére számos akadályt vezettek be, különösen néhány népszerűbb afro-amerikai művész számára.  Nem engedték nekik, hogy a rajongóik közé vegyüljenek, vagy akár a bárpultnál megigyanak egy italt, a ház hátulján kellett belépniük. 

Az ’50 -es években az egyik legnépszerűbb fellépési helyszín a Mocambo volt Hollywoodban. Frank Sinatra 1943-ban itt debütált, Clark Gable, Charlie Chaplin, Humphrey Bogart is megfordult benne. Egy feltörekvő énekes számára igazi mérföldkőnek számított ott fellépni.

Ezért is váltott ki döbbenetet, mikor 1953-ban Fitzgerald megpróbált fellépni a Mocambo-ban. Az igazgató nem engedélyezte; félt, hogy a szegregáció és a rasszizmus miatt a tömeget nem fogja vonzani az afro-amerikai énekesnő. 

Ekkor Fitzgerald egyik legnagyobb rajongója és barátnője, az akkor már híres Marilyn Monroe személyesen hívta fel a Mocambo tulajdonosát, és megígérte: ha engedi Fitzgerald-ot színpadra lépni, akkor minden estére lefoglal egy asztalt az első sorban. És így is tett!  A sajtó azonnal felkapta a hírt, és ment, hogy megnézze Monroe-t.  Ella ezután a sikersorozat után már válogathatott, hogy hol lép fel, Marilyn megnyitotta előtte a kapukat.  

Érdekesség, hogy nem csak Ella karrierjére volt hatással Marilyn, hanem fordítva is.

Évekkel a Mocambo telefonhívás előtt Monroe ugyanis énektanulmányaikor Fitzgerald felvételeit hallgatta. Azt pletykálták, hogy Monroet utasította az énektanára, hogy vegye meg Fitzgerald Gershwin zenei felvételeit, és hallgassa meg egymás után 100-szor. Többek között ez a zenei képzés is hozzájárult, hogy Monroe egész jó énekesnőként szerepelhetett egy évtizeden keresztül. Ám sajnos mikor elhangzott a híres születésnapi JFK-dal, akkor már senkit sem érdekelt Marylin énekhangja. A ruhát fellibbentő szél és a kacér „Boldog születésnapot, elnök úr” búgása más felé terelte a figyelmet. 

A két nőt egy zenei coach, Hal Schaefer mutatta be egymásnak New Yorkban. Néhányan azt rebesgették, hogy nem csak a jazz szeretete hozta őket össze, hanem mindkettőjük hányatott sorsú gyerekkora adott a barátságuknak egy mélyebb dimenziót.  Sajnos ez a barátság nem tartott sokáig. 1962-ben Marilyn túladagolásban  életét vesztette. Ella addigra már 6 Grammy díjat tudhatott magáénak és csodás karriert futott be 1996-ban bekövetkezett haláláig.

Július 30-án van a barátság világnapja. Ápoljuk a kapcsolatainkat!  

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg! Köszönöm!

fotók forrása, pixabay.com, wikipedia.com, flickr.com

Minden kornak és minden népnek megvolt a maga bűvös erejű amulettje, talizmánja, amellyel igyekezett védekezni a sors és a képzelt démonok rontó hatása ellen.

A fügefalevél, mellyel az ókori szobrászok és festők meztelen alakjaikat leplezni szokták, ősrégi népi babonával van összefüggésben. A régi Egyiptomban az emberek bűvös erőt tulajdonítottak a fügefának, el is nevezték a varázslatok fájának. Az egyiptomi ember mindig hordott magánál vagy fügét, vagy fügefalevelet és meg volt győződve arról, hogy baj nem érheti, míg ez a varázsamulett nála van. 

A régi görögök hite szerint a menyasszony, a győző és a csecsemő van leginkább kitéve az istenek és emberek ellenérzésének, A csecsemő azonban nem tud fügét mutatni, másképpen kell tehát őt megvédeni a rontó hatalmaktól. Ezért a csecsemők nyakára már a legrégibb korokban színes, csillogó holmikat akasztottak. Minél színesebbek, minél csillogóbbak voltak ezek a holmik, annál alkalmasabbak voltak a baj megelőzésére.

A régi Rómában a fiúk és lányok sajátságos homlok- és nyakékszereket hordtak, az úgynevezett bullákat, szívalakú, vagy kerek aranvlapokat, melyeket a fiúk csak a férfitóga felöltésekor, a lányok férjhezmenetelükkor tehettek le. Akkor a házi istennek oltárára akasztották őket, hogy a házat védjék a bajtól.

Ilyen ősi babonára vezethető vissza a menyasszonyi gyűrű eredete is, amely eleinte tulajdonképpen amulettül szolgált. A menyasszonyi gyűrű azonban a varázserejű amulettből nyomban vészthozó tárggyá változott abban a pillanatban, amint az asszony megcsalta urát.

A babona nemcsak az ékszereken keresztül befolyásolta a divatot, hanem a ruha színén keresztül is, aminek babonás jelentőséget tulajdonítottak.

A legrégibb varázs színek a kék és piros voltak, a villám színe, vagy a nap és vér színei.
Odüsszeusz csodálatos menekülését a hajótörésből egy piros színű szalagnak köszönheti, melyet a legnagyobb szükségben és veszélyben derekára kötött. 

Kínában piros az esküvői szín, piros a menyasszony ruhája és cipője s ezenkívül piros szövetbe burkolódzik, melyet az esküvő előestéjén egyik férjezett rokonától kell kapnia. A nászajándékokat pirosba öltözött emberek piros ládikókban nyújtják át. 

A piros szín nálunk is igen régóta kedvelt, a fiatalság, az ünnep, az öröm kifejezése. A klasszikus népviseletek korszakában a női öltözetben az eladó lány és a virágjában lévő fiatal menyecske öltözetére jellemző. Piros pártákról, piros hajszalagokról tudunk. A tulipános láda színeiben is sok volt a piros.  Érdekesség, hogy a piros, mint a gyász színére is van adat, Apor Péter az 1700-as években azt írta, hogy ha valaki harcon esett el, vörös süvegben temették. A feketének kettős jelentése volt: ünnepélyes és gyászos.

A törökök a kék színt részesítik előnyben. Zöld a próféta színe, de a kék a szerencse színe. A törökök kedvenc ékszere a türkiz, melyet a szegényebbek kék üveggyöngyökkel pótolnak. A szőnyegek középső mezője is legtöbbször világoskék és a rajz szabálytalansága is szerencsét hozó, rontást elkerülő hatást idéz elő — a babona szerint.

És még néhány érdekesség:
– Megfigyeltétek már, hogy a ruháinkon lévő gombok általában páratlan számúak?
– Ha véletlenül kifordítva vettünk fel egy ruhadarabot, állítólag az is szerencsét hoz.
– Az apró mintás, pöttyös ruhák pedig azért hoznak szerencsét mert a gazdagságot szimbolizálják az apró minták. 
– Vigyázat! A földre semmiképp se helyezzük a táskánkat!

Ti milyen babonában hisztek? Van szerencse amulettetek? Betartjátok a színek körül kialakult hagyományokat az öltözködésben? Várom a kommenteket!   

A babonáknak, hiedelmeknek, a színek jelentésének ősidők óta hatása volt az emberek öltözködésére, a divatra.  Nem is lesz ez másképp ezután sem. 

Családfakutatási megbízásom során nem győzök „üldözni” egy családot. Egy környéken belül hol az egyik, hol a másik településen anyakönyveztették a sorban születő gyermekeiket. Az apa foglalkozása vízimolnár. A saját felmenőim között is volt vízimolnár, de eddig még nem néztem utána ennek a mesterségnek. Miért vándoroltak ennyit?

A vízimalmok hazánkban a XI-XII. században honosodtak meg, 1873-ra 17 249 vízimalom őrölte a gabonát. A vízimalmok főbb képviselői a parti malmok és a hajómalmok.

A parti malmok helyhez kötött építmények, amelyek patakok mellett, a folyók felső és középszakaszán vagy pedig malomcsatornákon létesültek.

A hajómalmok viszont vízen úszó építmények, amelyek a nagy vízhozamú folyók mozgási energiáját hasznosították. Előnyük a parti malmokkal szemben az volt, hogy alkalmazkodtak a változó vízálláshoz, vándorolhattak és az éppen legkedvezőbb partszakasz mellett köthettek ki a folyón (hoppá! Itt van a kutya elásva! Ezért jöttek-mentek annyit ezek az ősök!). A hajómalmok kora tavasztól késő őszig őröltek. A hajómalomhoz dereglyével szállították a gazdák a szemes terményt, majd vitték ki a partra a lisztet. A hajómalmok a telet védett öblökben vagy folyóparton töltötték, és a jégzajlások elmúltával ismét megjelentek a nyílt vizeken.

A vízimolnárok élete igen nehéz volt. Sokoldalú emberekből lehettek csak igazán jó molnárok. Érteniük kellett a gabonához, őrleményekhez, a liszthez, a malom berendezéséhez. A malomépítéshez kapcsolódó többi mesterségben, mint az asztalos, ács, hajóács, kőfaragó és vízmester szakmákban is otthon voltak. Ismerniük kellett a vizet, a hajók járását, a sodrást, az örvényeket, a víz felhajtó erejét, még a csillagok járását is. A sok evezéstől, zsákolástól megerősödtek. Sokat voltak a jó levegőn, azonban a lisztpor gyakran támadta meg a malomban dolgozók tüdejét.

Céheik szabályzata védte a mesterek jogait és részletekbe menően meghatározta az ipar űzésének lehetőségeit.

A malmot csak a molnármester vezethette. Két segéddel dolgozhatott, akiket a céh 2 év tanonckodás után szabadított fel. A szakma legalsó fokán az inas állt, aki ki volt szolgáltatva a mester és a legények kénye-kedvének. Ha a malmot külső segítség nélkül egy család üzemeltette akkor nagy bajban voltak, ha a mester meghalt és nem volt molnártanonc fia, aki már felszabadult. A malmot nem volt így, aki tovább vezesse. Az iparengedély az özvegyet illette, de ő nem vezethette. Ki kellett adni a malmot felesbe egy részesmolnárnak. Mivel a malom nem az övé volt, nem is úgy vigyázott rá, a malom bevételéből kapott a forgalomhoz mért fizetést.

A község lakosságának kis hányadát képező molnárok az átlagosnál jobb körülmények között éltek. A molnáré volt az őrlésért kapott tized. A molnársegéd javadalma egy századrész volt, hozzá jöttek még a korpa, és az összesöpört alja liszt is, amivel hízlalhatott.

A hajómalmokat a múlt században a gőzmalmok szorították ki. Napjainkra, tudomásom szerint, sajnos nem maradt egyetlen ilyen típusú malom sem a vizeinken.

Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg! Köszönöm!