A középkorban az esküvő napjáról nem az ifjú pár döntött közösen, hanem a vőlegény tűzte ki a nevezetes napot, majd jövendőbeli apósának megüzente. Ezután kezdetét vette a megannyi előkészület, mind férfi vezénylet alatt! Még a meghívásnak is megadták a módját! Ügyelni kellett arra, hogy az esküvői meghívó eljutott-e legalább kétszer minden meghívott rokonhoz, ismerőshöz! A csak egyszeri meghívás sértés-számba ment; a szíves vendéglátást a másodszori meghívás bizonyította. A messzebb lakó rokonokat nagyon is illett az esküvő előtt legalább egy hónappal meghívni. Fel kellett készülni az akár egy hétig is tartó vigadalomra, mind étellel, mind szállással. Nem kis feladat volt mindent megszervezni már akkoriban sem!
Mikor végre elérkezett a nagy nap, kik voltak hát a páron kívül a főszereplők? Lássuk!
A főgazda
Násznagyról, vőfélyről ma is hallani, de főgazdákról, algazdákról ma már semmit sem tudunk. A vőlegénynek is volt főgazdája, úgyszintén külön a lányos háznak. Mindegyik hosszú, aranyra festett pálcával járt-kelt.
Amikor a vőlegény főgazdája — valamelyik úri barátja — a sirató est utáni reggelen parancsot adott az indulásra, a násznép felkerekedett, hogy eljusson a menyasszonyi házhoz legközelebbi faluba. Eddig a faluig a vőlegény gazdag szerszámú lovon lovagolt, de hatlovas hintó haladt utána, mert nem illett volna lóháton érkezni a lányos ház elé. Mielőtt pedig hintóba ült, futárt menesztett a lányos házhoz: jöhet-e már a vőlegény násznépestül?
Ha azzal a hírrel tért vissza a futár, hogy a menyasszonyéknál semmi akadály nem merült föl, akkor a vőlegény elindulhatott a hintóval a násznagy és a vőfély kíséretében. Előtte diszmenet: az élen két kacagányos ifjú lóháton, utánuk török síposok, dobosok, trombitások. (A cigányzenét mindig szerette a magyar, de nem a nászmenetben.) A menetet díszruhás szolgák és ékes paripák zárták.
A násznagy
A vőlegény közeli rokona, a lakodalmas menet vezetője, a lakodalmas házba ő lép be elsőnek. Az ő tiszte a lány kikérése. A násznagy intézi az ünnepi beszédet az örömszülőkhöz, a tánc megkezdésére ő ad jelt azzal, hogy az első táncot eljárja a nászolú asszonnyal, aki a menyasszonynak a lakodalmas asztalnál díszelgő édesanyját helyettesíti háziasszonyi teendőkben.
A vőfély
A násznagynál fiatalabb férfi. Ha az esküvői ünnepségre szakállt növesztett, azt mindenki nagy tisztességnek tekintette. A vőfély nem ment egészen a lányos házig hintón. Útközben lóra szállt, úgy vitte a menyasszonynak a vőlegény ajándékát, ő adta az első napi mulatság után a vőlegény kezére a menyasszonyt. A hagyomány szerint ő vágta le karddal a menyasszony fejéről a gyöngyös, drágaköves koszorút.
Az algazda
Az algazdák — szintén úri barátok — nem foglaltak helyet az asztalnál, hanem zöldre festett pálcával ügyeitek a rendre s kínálták a vendégeket.
A vendégnek meg kellett várnia, hogy megkínálják. Ha valamelyik algazda netán olyasmit talált mondani a vendégnek: “Sohase kináltassa magát!” — ez súlyos sértés volt. Magyar ember mindig megkívánt bizonyos szertartásosságot.
Ülésrend
Az asztalőn a vőlegény ült, mellette a menyecske-feleség, aki annak jeléül, hogy csak az urával törődik, a lakomán egyetlen falatot sem evett. Közvetlenül mellette a nászoló asszony ült; a vőlegény másik oldalán a násznagy foglalt helyet, lejebb a vőfély
A menyasszonytánc
A fiatal asszony a lakodalma első napján a férj iránti tiszteletből nem táncolt, csak sétált a táncoló ura mellett. 
A menyasszonytánc sokáig eltartott; a fiatalasszony mulatozó férje mellől meg is szökhetett egy kicsit aludni, majd hajnalban nótával keltették fel.
Menyegzőt legalább egy hétig ültek. Főúri lakodalmak alkalmával elképesztő mennyiségű étel-ital fogyott. Legközelebb ezekről fogok írni. Ha szeretsz olvasni a régmúlt időkről, látogass vissza az oldalamra!
Ha pedig az is felkeltette az érdeklődésed, hogy hogyan zajlott a lánykérés a középkorban, itt olvashatsz róla részletesebben!
A képek forrása pixabay.com és piqsels.com
Ötszáz évvel ezelőtt a fiatalok nem karikagyűrűvel, hanem gyémánt-, zafir- vagy rubingyűrűvel jegyzték el egymást, amely aztán tovább öröklődve, jegygyűrűként szerepelt nemzedékek hosszú sorának az eljegyzésén, mint a jól meggondolt, komoly házasság figyelmeztetője. Az ősök egykori jegygyűrűje óvta a házasság szentségét. 